Számtalan szülő félelme, hogy a gyermeke nem elég vagány, nem elég belevaló ahhoz, hogy egy kalandtáborban jól érezze magát. Féltjük őket és ez teljesen természetes. Nem a vagány gyerekek táborához tartozik.
Régen teljesen normális dolog volt fára, falra, garázstetőre mászni, vagy egész nap az udvaron, utcán rohangálni, játszani. Már gyermekként málnát szedtünk, rosszabb esetben körtét loptunk, sarasak voltunk, és vagányak. Mert akkor ez volt az élet.
De a vágy vajon változott?
Azt kell, hogy mondjam, semmit nem változott a vágy, a mai gyermekek életében sem. Nézzük meg közelebbről? Mutatom.
Ott az egész nap a számítógép előtt ülő gyermek. Mivel játszik? Kalandjátékok sokaságával. Lehet, hogy lesz benne fegyver, lesz benne logika, az is megesik, hogy lesz benne üldözés is, de mindezt miért teszi? Mert beleképzeli magát az adott szituációba, az adott történetbe. MERT KALANDOT AKAR!
Ugyanez a helyzet a könyvet olvasó fiatalokkal is. A kalandregényeket olvassák, ahol van esemény, ahol barátságok szövődnek, ahol mennek, tesznek, akarnak, álmodnak, majd elérik azokat. MERT KALANDOT AKAR!
Épp ezért amikor tábort választunk, és merjünk választani, ne azt nézzük, milyen adottságokat látunk mi a gyermekben, nézzük őket más szemmel. Értsük meg őket, és merjük elengedni őket.
Mert nem kell mindenkinek fára másznia ahhoz, hogy beilleszkedjen a közösségbe, elég, ha szép a hangja, és a tábortűznél énekel majd. Nem kell, hogy mindenki imádjon túrázni, elég, ha szeret barátkozni, és sétálás közben jobban megy az idő. Nem kell, hogy a gyermek a váltóversenyek bajnoka legyen, hiszen csapatban dolgoznak majd, ahol az ész ugyanúgy kell majd, mint a humor, a logika, vagy a bölcsesség.
Épp ezért most is azt mondom, bízz a gyermekedben, és engedd el, akár hozzánk, akár máshová táborozni. Hiszen egy életre szóló élményt adsz majd neki, amire szívesen emlékszik majd vissza szeptemberben, októberben, és májusban ismét jelentkezni szeretne majd. Hiszen barátságok, szövetségek jönnek létre, kötetlenül, könnyek nélkül, a nevetésre, a kalandra, és az önfeledt percekre alapozva. (Todorovits Rea)