Amikor megtervezel egy programot, függetlenül attól, hogy egy baráti találkozóról, egy házibuliról vagy tömegrendezvényről van szó, miután meghatároztad az összejövetel célját, az első két szempont mindig ugyanaz: az időpont, és a helyszín. Nyilván vannak szempontok, amelyek az erre a kérdésre adott választ befolyásolják, de alapvetően ez az a két információ, amivel minden érdeklődőnek/résztvevőnek rendelkeznie kell. Minden további kérdés csak ezután jön. Így volt ez a KucsiTanya esetén is.
Tavaly, miután elhatároztuk azt, hogy egy kütyümentes nyári tábort szeretnék szervezni, kalandvágyó gyerekeknek, vidéki környezetben, és a nyári szünet adott volt mint időpont, elkezdtük keresni a megfelelő helyet neki. Olyat, ami minden szempontból megfelel az igényeinknek. Adódik a kérdés, hogy egy ilyen különleges tábor típusnak milyen a “megfelelő helyszín”.
Több szempontot is figyelembe kellett vegyünk, amikor nekiálltunk a kutatásnak. A legalapvetőbbek:
- a célnak megfeleljen, azaz létre tudjuk hozni azt a miliőt, amilyennek a KucsiTanyát szeretnénk
- legyenek meg az adottságai, tehát az a vidéki környezet, ahol hangsúlyos szerepet kapnak az állatok, a természet és a helyi kultúra
- kényelmesen elférjenek a tábor résztvevői
- kialakíthatóak legyenek azok a terek, amelyek fontosak egy tábor berendezésekor
- a központi szabályozásnak megfeleljen
Ezen szempontok alapján döntöttünk a nagyvázsonyi Igásló Központ mellett, amit minden igényünket kielégítőnek találtunk és ahol megismerkedve az intézmény vezetőjével, a helyi polgármesterrel Fábry Szabolccsal, minden támogatást meg is kaptunk.
A táborlakók így ismerkedtek meg a többi állat között Bolygóval, a szamárral, így próbálhatták ki, milyen dézsában fürdeni, és élvezhették a kerti tó adta úszási lehetőséget a nagy melegben. Volt szekérrel utazás is, amelynek célpontja a nagyvázsonyi vár volt. Így azt is láthatták a gyerekek, milyen kulturális és történelmi hagyatéka van Nagyvázsonynak.
A tábor sikerességét tapasztalva idén több turnust is indítunk az Igásló központban. A pontos részletekről itt olvashatsz:
https://www.holiday-maker.hu/product/kucsitanyatabor/