Másról sem szól milliónyi vicc, elmélet és tanulmány, mint a mai gyermekekről. Azokról, akiknek gyermekkora félelmetes, hiszen egész nap a neten lógnak, a társas kapcsolataik pedig kimerülnek az ismeretlen ellenfelek legyőzésében, persze az iskolai interakciók után.
Félelmetes, hiszen nem értjük. Hogyan fognak majd barátságokat kötni? Nem, nem olyat, mint amit az iskolai órarend kötelezővé tesz, hanem amolyan összejárós, egymáshoz átszaladós, tollaslabdás, cseresznye lopós barátságokat. Hogyan fognak majd udvarolni a társkeresők rabságában, hogyan fognak majd játszani, bújócskázni, fogócskázni, vagy csak a pad tetején ülni és beszélgetni ott, ahol egyetlen gombnyomással győzedelmeskednek a világ felett?
A helyzet nehéz, a megoldás pedig ismeretlen. Hiszen ez a generáció az, amelyiket nem ismerjük, ilyet még nem ismertünk.
Majd jött Momó, aki megmondta, hogyan viselkedjen a gyermeked. Nem is oly régen még Momótól rettegett a gyermek és szülő társadalom, az ismeretlen, félelmetes arc, aki a kevésbé stabil lelkű gyermekeket félelem keltéssel mindenre rávette. Mindenre, ami helytelen, és bizony elhűlve láttuk, hogy halálos áldozatot is követelt. Ugyanígy rettegünk a kihívásokkal teli virtuális világtól, amelyek széltében hosszában hálózzák be a kamaszok életét, és teszik rettegéssel tele a napokat. Kihívás a jeges vödör, a fuss át a busz előtt, vagy a feküdj a kocsi alá ötletek, melyekről számtalan szülőnek fogalma sincs.
Pedig a gyermekek sokasága csinálja, vagy tud olyanról, aki csinálja.
És jön a nyár, itt lohol a nyakunkban. A szülő napi 8-12 órát dolgozik, és hisz, bízik a gyermekében. Mert nem rossz, és mert adott számára annyi értéket, jót, hogy tudja, melyik a helyes irány. És ez így is van. De ne feledjük, ezeket folyamatosan erősíteni kell, mert versenyhelyzetben vagyunk! Versenyben az internet világával, ahol Super Mario már a múlté, és sokkal komolyabb helyzeteket kell megoldania a csemetéinknek.
Ismerünk szülőket, akik a laptopot magukkal viszik, hogy a gyermek felügyelet nélkül ne netezzen. Ismerünk szülőket, aki minden jelszót ismer, majd kiderül, egyet mégsem. Ismerünk szülőt, akit a gyermek a legjobb barátjának tekint, majd egy adott pillanatban, a legfontosabban, mégis más felé fordul.
Mert gyermek, és mint gyermek nem rossz, csak kamasz. A világot nem, vagy csak apró szeletében ismerő kamaszról beszélünk.
Aki próbál, aki akar, aki arra vágyik, hogy felfedezzen, megértsen, megismerjen egy olyan világot, amelyben élni fog.
Tábor? Persze, gyertek, várunk szeretettel. Mutatunk egy másik világot, egy amolyan egyszerű, vidám, sátorral, csapatokkal, fákkal, és madarakkal, vagy vízzel, kenuzással, úszással teli új világot. Ahol lesz csapat, igazi barátság, bajtársak és nevetés. Érték lesz benne. Kézzel nem fogható, nem tapintható, de lélekbe épülő, maradandó érték.
Ha azonban úgy döntesz, most nem tudod táboroztatni a gyermeket, akkor se csüggedj! Hiszen az érték, amit Te képviselsz, átragad majd a gyermekre. Hiszen nem az a fontos, mit mondasz, hanem az, mit teszel, mit lát tőled az, aki számodra a legfontosabb.
És hogy nem ismerjük ezt a kifürkészhetetlen apró generációt? Hidd el, talán nem is baj. Hiszen közöttük lesz a csillagász, a kutató, az életeket megmentő, a csodákat létrehozó, a feltaláló, a gyors, és a leggyorsabb, az emberiségért egyet lépő, a hegyet megmászó, a bálnákat megmentő, a cukrász, a pék, az építész, a pénztáros és az eladó…Ők lesznek Mi. Reméljük boldogan, boldogabban, hiszen ennél semmi nem lehet fontosabb.